Témakör
Sorszám
Megjelent
Kibővült
Fordította
Póluseltolódás >
< 122 >
2001. január
-
longint

ZetaTalk: Noé


Noé egy személy volt, aki egy hajót épített, és ráhajtotta a háziállatait, és a családját, egy próbálkozásban, hogy elkerülje azt, amire ő úgy számított, mint hogy súlyos esőzések és elárasztott földek lesznek várhatók. Hogy lehet az, hogy Noé szomszédai nem voltak ilyen látnokiak, és nekik nem voltak meg az ő megérzései? Noé csakugyan figyelmeztetést kapott, egy szellem vezetőtől, mert Noé beható módon adta a Hívást. Ő egy gondoskodó személy volt, amiről az is tanúskodik, hogy a családjának és a gazdaságának mekkora részét mentette meg. Ő komolyan vette a felelősségeit. Noénak volt egy magas szintű szellem vezetője, aki felelt a hívására, és tanácsot adott Noénak, mivel a hívása ezekért az érintkezésekért nem önös érdekekből kifolyólag történt, hanem a családja és mások iránti törődésből kifolyólag. Ő a szomszédait is figyelmeztette, akik lenézéssel/megvetéssel voltak iránta. Noé hívását tehát egy magas szintű másokat-szolgáló hívásnak tekintették, és mint ilyen, egy nagyon magas szintű másokat-szolgáló entitás figyelmét nyerte el, aki tudott a 12. bolygó közelgő áthaladásáról, amely az Özönvizet okozta.

Sok ember kap ma is figyelmeztetést az elkövetkező változásokról. Kontakta csoportokban, a kapcsolattartók figyelemre méltónak vélik, hogy találtak valaki olyat, akinek ugyanolyan álma volt, esetleg egy áradásról szóló álom, vagy annak szükségéről, hogy a partvonalról elköltözzenek, talán egy érzés, hogy valami jön, vagy hogy emberekre kell majd vigyázniuk, hogy egy vészhelyzet ideje lesz majd. Nem tudnak megesküdni rá, de gyakran ugyanazokban a víziókban részesültek, és felismerik, hogy mindkettőjüket figyelmeztették. Ezekben az esetekben ezek az egyének gondoskodóak, rendelkeznek egy felelősség-érzettel, és ugyanezt a figyelmeztetést kapják az ő látogatóiktól.

All rights reserved: ZetaTalk@ZetaTalk.com